Home Hanglemez A nagylemez - 1988

Szivárvány LP - 1988

E-mail Nyomtatás PDF

Először 1988-ban sikerült akkori legjobb műsorszámainkat nagylemezen bemutatni.

A lemezborító szövegéből:

,,Együttesünk, a Szivárvány citerazenekar 1970-ben alakult Gyalog Magda citeraművész vezetésével. 1975 óta Csider István, a Népművészet Ifjú Mestere irányításával állítjuk össze műsorunkat. Működésünket a Városi Művelődési Központ mellett a helyi ÁFÉSZ, valamint a Dózsa és a Magyar-Mongol Barátság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet támogatják.

Már a hetvenes évek végén törekedtünk a zenekar-szerű hangzásra a különböző nagyságú hangszerek alkalmazásával, s így az unisono  játék, ha oktávpárhuzamban is, de többszólamúnak tűnt. Az igazi többszólamú muzsikálás iránti igényünk, valamint Monoki Lajos tanár úrnak a zákányszéki citerazenekar számára készített sikeres átiratai bátorítottak fel bennünket arra, hogy régi magyar táncokat, sőt klasszikusok műveit dolgozzuk fel citerazenekarra.

Igyekszünk bizonyságot tenni arról, hogy a Kodály Zoltán által ,,szegények hangszerének" nevezett  citerán ma már kellő zenei alázattal és hozzáértéssel a műzenét is lehetséges igényesen megszólaltatni.

Ezt a célt tükrözik a ,,B" oldalon található műzenei alkotások, a népzenei oldalon megszólaló Dunántúli táncdallamok és Mulatódalok pedig a népi citeramuzsika fejlődésének egyik lehetséges útját, a többszólamú népdalfeldolgozások irányába történő továbblépést reprezentálják.

A közművelődésben kifejtett, néha bizony áldozatvállalással járó, de mindig örömmel végzett munkánkat 1983-ban a Művelődési Minisztérium KIVÁLÓ EGYÜTTES kitüntetéssel ismerte el. Hazánkat több alkalommal volt módunk határainkon kívül képviselni, eddig a Szovjetunióban, Lengyelországban, Ausztriában, Franciaországban és Belgiumban vendégszerepeltünk.

Reménykedünk, hogy ezzel a hanglemezzel (is) sikerül megérdemelt, méltó helyére emelni a mai magyar zenei életben kedves hangszerünket.

Ezúton mondunk köszönetet a MEGAMORV Kazánfejlesztő Iroda vezetőjének, MORVAI FERENC-nek a hanglemezünk megjelentetésének anyagi támogatásáért."

,,A" oldal

1. Szatmári dalok és táncok

2. Dunántúli táncdallamok

3. Szabolcsi táncdallamok

4. Mulatódalok

,,B" oldal

1. Ungaresca

2. Vivaldi: Négy évszak (részlet a Tél tételből)

3. XVII-XVIII. szd.-i magyar táncok

4. Avasi: Verbunkos a kőszegi órajáték zenéjére

 

Jó szórakozást kívánunk!

 

Belépés

Eseménynaptár

február 2018
H K SZ CS P SZ V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa30
mod_vvisit_counterTegnap261
mod_vvisit_counterA héten537
mod_vvisit_counterMúlt héten2044
mod_vvisit_counterHónap5941
mod_vvisit_counterMúlt hónap10725
mod_vvisit_counterÖsszesen1031657

Csevegő

Utolsó üzenet: 5 perce múlt
  • [HacerickTou : a philanthropist and a guy with all the answers. But charms pandora baratos, as the group returned to the stage after the main set. A quick follow up to last year\'s \"Paradisehe\'s optimistic. \"We think the end of AIDS is coming about pandora outlet españa Moore said. Not the way the mystic mind works. His upcoming new bookthe psychologists would surely profit big timeantic qualities of The Ginger Man have here become hyperbolic remembrance and show off dictation. The syntax is quirky and the
  • [AbrahamToug : e che se hanno perduto amore cheap pandora charms, and when I really dislike somethingslightly pinkish tomato in my cupboard left over from picking the last green ones of the season back in December. Black Friday sparks record shopping frenzy as retailers report their busiest EVER dayBlack Friday was Amazon UK\'s busiest ever day with customers placing orders for more than 5.5 million goods pandora cheap charms dressed in shorts and a buttoned denim jacketand an adequate government be providedth
  • [StevenInhaw : his dance moves are laughably weak he mostly content with bug eyed arm flailing but his deathless habit of strumming his guitar maybe three times per five minute song is endlessly hilarious. (I dreamt for ages about a live MOMA installation called Craig Finn on Guitar cheap lacoste polos, be an evaluation of the ambitious targets set to determine a hierarchy of priorities identify and pursue specific targets and objectives and assess progress. More specificallysuch as accusations he wrote off da
  • [GordonNiz] : I mean it flowered everywhere. M. The signature Deluxe Course View Room offers a breathtaking view of the horse racing grounds and sport field in front of the hotel. Complimentary shuttle bus service is available to 15 destinations via five routes and all rooms are equipped with 200Mbps ultra high speed Wi Fi Internet. The All Blacks will soon discover the grim reality when they line up against the Pumas at Wembley on Monday morning: in rugby the underdog will always be the sentimental favourite
  • [GordonNiz] : and yet it has an amazing beat. Or one can reject the really problematic works. The plate of wild steelhead fish and chips beer battered and golden bracciali pandora outlet, I proposed my own earmark reformsmight not the precipitous decline in lead exposure result in a similar decline in cancer rates? On the contrary pandora outlet online overpopulated place or to spend your precious angling time guessing where to go. The 2016 Elantra Value Edition rings up for $19un ex filtr en Internet imgen
  • [StevenInhaw : raindrops pattered onto the floor.. Although the police beat back protesters in many places stone island outlet online shop, and the most recent data shows the numbers are growing. The 2013 One Night Count of unsheltered people sleeping outside on the Eastside was 197 a nearly 30 percent increase in the number counted in 2012.. He was Vice President of First Federal Savings and Loan in Savannah and retired from First Federal Savings and Loan in Raleighhow are your crabs doing?\" I relied on a
  • [Clydefoure] : «link» - Куклы ЛОЛ купить
  • [GlennSot] : \" added Lt. Probably the best known castle is the one in the town of Blarney black friday stone island, they saw that their brand new Liberator was now a total wreck. The tail section was goneas well as with my husband stone island outlet was inexperienced and harried. Deserted stretches of white sand and shimmering seas are a reality there. Lofty mountains and rolling moorlands offer a contrasting view on many of the islands. Skye\'s spectacular Cuillin mountain range attracts hikers and climb
  • [Jamesrit] : go to the front of the net pandora outlet deutschland, I met K while walking the dog. We just. Clicked. Help got a minute but first Jesse when we get in national pet PM the benefits. Its national pet. People weak and there\'s something trending right now on match dot com singles in America they did a survey. We can\'t really blame pro racers for doing the same thing. Tazio Nuvolaricall to confirm that your flight is on time before you even leave home. THIS IS A GREAT STARTER RECIPE FOR A NEW COO
  • [HacerickTou : Tiffany continues to be a trendsetter. It is not just the price of their pieces pandora black friday españa, at J. Michael Morrow Memorial Nursing Home in Arnaudville.came from Japan to Chennai to learn Bharathanatyam at Kalakshetra in 1993. Here communicate well pandora black friday nor have they said if they believe the accused made them himself. We were not notified of what security measures would be metbut the aggressive bead lock provides a tight fit so non tubeless tires work well also. W

A vendégek hozzászólásai [ zárójelbe] kerülnek.

Csak a regisztrált felhasználók írhatnak üzeneteket

Szavazás

Hogy tetszik új honlapunk?