Home Főlap Az egyesületről

Az egyesület megalakulása, alapszabálya

E-mail Nyomtatás PDF

Az egyesületté válás

A Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület 1998. február 20-án alakult meg 34 magánszemély (a két citerazenekar, a Szivárvány és az Iringó tagjai és barátaik, a gyerekek szülei és más  szimpatizánsok) akaratából. Ma már az egyesület tagjainak száma felette van a hatvannak.

A két zenekar szakmai elismertsége már akkor is vitathatatlan volt, bárhol az országban elismeréssel nyilatkoztak a szakemberek a ,,mezőtúri műhely” eredményeiről. (Ez a mai napig változatlanul így van.) Kodály Zoltán ,,a szegények hangszerének” nevezte a citerát s azt mondta, nagyapáink dalait ,,fel kell öltöztetni” ahhoz, hogy a pódiumon bárki számára elérhetővé, élvezhetővé, elfogadottá váljék. Az eltelt 3-4 évtizedben különösen a Vass Lajos karnagy által kezdeményezett Röpülj Páva népdalköri mozgalom, a vonós együttesek által elindított táncház-mozgalom és az elmúlt 25-30 évben a citerások körében lezajlott hangszertechnikai fejlődés következtében valóban elértük azt, hogy a népdaléneklés, a népi dallamok bemutatása színpadi műfajjá vált és a citera is pódium-hangszer lehet.

Mezőtúr város jó hírnevének erősítésére alkalmas eszköznek bizonyult az első alkalommal 1998. augusztus 20-án megrendezett citeragála, melyre az ország több településéről érkeztek együttesek, akik jó hírünket vitték haza. Másrészt ez a rendezvény volt a bemutatkozása az egyesületnek a város lakossága előtt: több mint ezer érdeklődő vett részt első nagyszabású szabadtéri rendezvényünkön, s azóta minden évben várják az emberek az Állami Ünnepen a citerások bemutatkozását. (Zárójelben hozzá kell tenni: 1998-ban még egy óriási űrt töltött be az augusztus 20-i rendezvény, hiszen az ünneplésre vágyó lakosság részére semmiféle alkalmat nem teremtettek az arra illetékesek. Szerencsére ez azóta pozitív irányban változott, lásd Művészeti Napok.)

Szakmai jó hírünk erősítésére találtuk ki a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok Túri Találkozójának megrendezését. Az országban sok településen vannak általános iskolában, művészeti iskolában népzenei együttesek, melyeknek a helybeli rendezvényeken kívül kevés lehetőségük van a bemutatkozásra. Az ő számukra kínáltunk egy olyan lehetőséget, ahol nem kell egymással versenyezni, nincs első és utolsó, alapvetően az egymás zenélésének megismerése, új ismeretségek, barátságok kötése mellett a művészeti vezetők részére szakmai beszélgetés keretében a továbbfejlődés lehetőségét is megmutathatjuk. Ebben (és sok másban is) az országos szakmai szervezet, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége partnernek bizonyult és azóta is támogatja kezdeményezésünket.

Az alapszabályban meghatározott feladatok alapján az egyesület elnyerte a kiemelkedően közhasznú státust, melyet a megyei bíróság 1998 októberében végzésben rögzített. A fő cél, az Iringó és a Szivárvány citerazenekarok fenntartása, működési körülményeik javítása mellett az egyesület vállalta az ünnepek kultúrájának ápolását valamint a város országos elismertségének fejlesztésében való közreműködést. (Az alakulás óta ez a feladat bővült: immár a Lókötő, a Cimbora és a Tücsök zenekarok is viszik az egyesület hírét.) E törekvésünket a város önkormányzata is támogatásra méltónak ítélte, s 2000. márciusában öt évre szóló közművelődési együttműködési megállapodást kötöttünk, melyet 2005-ben újabb öt évre meghosszabbítottunk.

Civil szervezetünk az elmúlt években alapvető célkitűzéseinek, a magyar népzene továbbéltetésének elkötelezett híve volt és az marad a jövőben is. Egyesületünk működésének, közösségépítő és -fejlesztő munkájának reméljük, nem lesz akadálya a jövőben sem.


A  MEZŐTÚRI SZIVÁRVÁNY NÉPZENEI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Az alapító tagok az 1998. február 20-i alakuló ülésükön elhatározták, hogy  - az 1989. évi II. törvény alapján megalakítják egyesületüket az alábbiak szerint:

1. Az egyesület elnevezése:

Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület

2. Az egyesület székhelye: 5400 Mezőtúr, Szabadság tér 17..

3. [1] Az egyesület célja:

a) Az egyesület a helyi társadalom és az egyén közös igényeinek kielégítése, érdekeinek hatékony érvényesítése céljából közművelődési tevékenység folytatására és támogatására, valamint - összhangban az 1997. évi CLVI tv. 26. § c) pontjában megnevezettek közül - az alábbi közhasznú tevékenységek végzésére alakult:

4.   nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,

5.   kulturális tevékenység,

6.   kulturális örökség megóvása,

13.   a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység.

b) Cél szerinti tevékenységével - az 1997. évi CXL tv. 76. § szerint a települési önkormányzatok kötelező feladatai közül - végzi:

ba)  a törvény 76. § (2) bekezdése d) pontjában megnevezett: az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek támogatása,

bb) a g) pontjában megnevezett: a szabadidő kultúrált eltöltéséhez a feltételek biztosítása,

bc) a h) pontjában megnevezett: egyéb művelődési lehetőségek biztosítása.

bd) Cél szerinti tevékenység különösen az alábbiakra irányul:

- a mezőtúri népzenei hagyományok értékeinek megismertetését, a megértés, a befogadás elősegítését, az ünnepek kultúrájának gondozását,

- a mezőtúri Szivárvány - és az általa segített gyermek és ifjúsági - citerazenekar(ok), mint ismeretszerző, amatőr alkotó, művelődő közösségek működését, szellemi, anyagi és tárgyi feltételeinek javítását,

- a citerazenekarok részvételét a népzenei mozgalmakban, népzenei táborokban, fellépéseiket más településeken, esetleg külföldön,

- a népzenei hagyományokat őrző, ápoló helyi és más településeken működő közösségek közötti kapcsolattartást, új kapcsolatok létesítését,

- a kulturális kapcsolattartást Mezőtúr Város Önkormányzatának erdélyi és vajdasági testvér településeivel,

- népzenei rendezvények (hangversenyek, minősítő versenyek, táborok, stb.) szervezését és lebonyolítását

- a hagyományok ápolásának, a népzenei tevékenységeknek reklámozását,

- a citerazenekarok zene- és műsorszolgáltatását,

- hangfelvételek készítését, kiadását, egyéb kiadói tevékenységet.

c) Az egyesület tevékenysége nyílt, tevékenysége során nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból, az általa támogatott értékek és tevékenység széleskörű megismertetésére törekszik.

ca)   Bárki térítésmentesen vehet részt:

- az egyesület által évente legalább egy - a helyi sajtóban előzetesen meghirdetett tartalommal, helyen és időben - alkalommal megrendezendő népzenei hangversenyen, amelyen általában az egyesület által támogatott citerazenekarok és az általa meghívott népzenei együttesek lépnek fel,

- az egyesület által támogatott citerazenekaroknak és az általa meghívott népzenei együtteseknek az évente megrendezett Túri Vásár alkalmával adott műsorain ( a fellépések költségeit az egyesület viseli).

cb)  A városi önkormányzat vagy közművelődési intézménye által rendezett, a rendező által meghatározott körben - általában bárki által - igénybe vehetők az egyesület által támogatott alábbi (az egyesület költségeire szervezett) fellépések:

- állami, nemzeti, helyi ünnepek, megemlékezések műsorai,

- az egyesület által szervezett népzenei minősítő versenyek.

cc)  Az egyesület által szervezett hangversenyeken, az általa támogatott együttesek fellépésein a fénykép, hang- és filmfelvétel készítését nem korlátozza.

cd)  Az egyesület által beszerzett és őrzött népzenei tárgyú írásos munkák, hang- és videófelvételek egy-egy példányát térítésmentesen átengedi a városi önkormányzat közművelődési intézményének, azok további felhasználása, igénybevétele az intézmény mindenkori szabályai szerint történnek.

d) Az egyesület közvetlen pártpolitikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

e) Közhasznú tevékenysége során az 1997. évi CXL tv. 76. § (2) bekezdése a), d), g) pontjában a települési önkormányzat kötelező feladataként felsoroltak ellátását végzi és támogatja, ezért közvetlen és zökkenőmentes együttműködésre törekszik a város önkormányzatával és annak közművelődési intézményeivel.

f)  Az alapszabály szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján is nyilvánosságra hozza.

4. Az egyesület nonprofit szervezet, közvetlen pártpolitikai tevékenységet nem folytat,  pártoktól független, politikai pártnak anyagi támogatást nem nyújt, párt nem támogatja, jelöltet országgyűlési és önkormányzati képviselőválasztáson nem állít.

5. Az egyesület tevékenysége és az általa nyújtott közhasznú szolgáltatások nyilvánosak, az egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen közhasznú szolgáltatásaiból.

6. Az egyesület tagja lehet:

Minden természetes és jogi személy, aki elfogadja az egyesület célkitűzéseit és alapszabályát, valamint a taggyűlés által meghatározott tagsági díjat megfizeti. A tagfelvételt írásban kell kérni.

Az egyesület pártoló tagja lehet az a természetes és jogi személy, aki adományaival segíti az egyesület céljainak megvalósítását, de tagként nem kíván részt venni az egyesület munkájában.

Az egyesület vezetősége a rendes és a pártoló tagokról, a befizetett tagsági díjakról és támogatásokról nyilvántartást vezet.

7. Tagdíj: legalább 100 Ft/hó/fő, 1998. év hátralévő részére 1000 Ft. Önálló jövedelemmel   nem  rendelkező  nappali  tagozatos  tanulók  tagdíja  legalább  havi  10 Ft/hó/fő, 1998. év hátralévő részére 100 Ft. Az éves tagdíj befizetési határideje: 1998. március 31., a továbbiakban évente március 31.

8. A tagok jogai:

a) Ingyenesen részt vehetnek az egyesület által szervezett rendezvényeken.

b) Folyamatosan figyelemmel kísérhetik az egyesület programjait.

c) A Szivárvány és az Iringó citerazenekarok tagjai részt vehetnek a Kórusok és Zenekarok Országos Szövetsége és mások által szervezett különböző népzenei versenyeken, rendezvényeken. Igényelhetik a versenyekre való felkészülés, gyakorlás, továbbképzés anyagi támogatását, az egyesület képviseletében történő fellépésekkel kapcsolatos költségeik megtérítését  - az adott anyagi lehetőségek mértékében.

9. A tagok kötelességei:

a) Az alapszabály elfogadása és betartása, az egyesület célkitűzéseinek támogatása.

b) A zenekari tagoknak a meghirdetett próbákon való részvétel, az egyesület által szervezett bemutatókon, illetve az egyesület programjában szereplő versenyeken, eseményeken történő fellépés.

c) A taggyűlés által évente meghatározott tagdíj megfizetése.

10. [2] Az egyesület szervezete:

a) A taggyűlés az egyesület legfelsőbb szerve, amely a tagok összességéből áll.

aa)   A taggyűlés összehívása: a taggyűlést az elnök évente legalább egyszer köteles összehívni. Az egyesület tagjait a taggyűlés idejéről, helyéről, napirendjéről írásos meghívóval értesíti a taggyűlés tervezett időpontja előtt legalább tizenöt nappal. A taggyűlés összehívását a vezetőség vagy legalább tíz tag együttes kezdeményezésére is össze kell hívni.

ab)   A taggyűlés munkája nyilvános. A taggyűlések idejét, helyét és napirendjét a taggyűlés előtt az elnök köteles közzétenni a Mezőtúr és Vidéke hetilapban (vagy más helyi lapban).

ac)   A taggyűlést az elnök, távollétében a titkár vezeti.

ad)   A taggyűlés üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, amely tartalmazza az ülés helyét, idejét, a résztvevőket, a tárgyalt napirendet, a hozott döntéseket, a döntés támogatóinak és ellenzőinek arányát

ae)   A taggyűlés jegyzőkönyve az elnök és két - a taggyűlésen az elnök által felkért - hitelesítő aláírásával válik hitelessé.

af)    A taggyűlés üléseiről készült jegyzőkönyveket nyilvántartásba kell venni, azok - így a taggyűlés döntései - nyilvánosak.

ag)   A taggyűlés döntéseiről az elnök - ha annak érintettje nem a szervezet tagja - írásban, a nem közvetlenül érintetteket az elnök az éves beszámolóban, nyilvános taggyűlés keretében értesíti.

ah)   A taggyűlés határozatképes, ha a tagok (a pártoló tagok nélkül) 50 %-a + 1 fő jelen van.

ai)    A taggyűlés határozatait minden hatáskörébe tarozó ügyben nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Döntés előtt a taggyűlés vezetője az egyesület tagjainak, ezt követően a taggyűlés más résztvevőinek köteles szót adni.

aj)    A taggyűlés hatáskörébe tartozik:

-     az alapszabály megállapítása és módosítása,

-     a vezető tisztségviselők: elnök, titkár, vezetőségi tag megválasztása,

-     a vezetőség éves pénzügyi és tartalmi beszámolójának jóváhagyása,

-     a közhasznúsági jelentés elfogadása

-     a más társadalmi szervezettel való egyesülés vagy az egyesület feloszlatásának kimondása,

-     megszűnés esetén döntés az egyesület vagyonának további hasznosításáról.

b) A vezetőség az egyesület ügyintéző szervezete, 3 tagból  áll.

ba)   A vezetőséget a tagság saját tagjai köréből nyílt szavazással választja meg. A vezetőség bármely tagjára az egyesület tagjai javaslatot tehetnek.

bb)  A vezetőségbe jelölt személy a választásáról szóló döntés előtt köteles nyilatkozni arról, hogy megválasztása után viselt tisztsége nem ütközik az 1997. évi CLVI. törvény 8. §-ában felsorolt összeférhetetlenségi akadályokba.

bc)  Megválasztottnak minősül az a jelölt, aki a határozatképes taggyűlés jelenlévő tagjainak 50 % + 1 fő igen szavazatát megkapta, és nem áll fenn az 1997. évi CLVI. törvény 8. §-ában felsorolt összeférhetetlenségi esetek egyike sem.

bd)  A vezetőség szükség szerint tartja üléseit, feladata a cél szerinti tevékenység koordinálása, az egyesület belső szabályzatainak elkészítése, az egyesület éves programjának, költségvetésének kidolgozása.

be)  A vezetőség összehívását bármely tagja kezdeményezheti. A vezetőséget az elnök - az ülés helyének, idejének és napirendjének megjelölésével - hívja össze, ülése legalább két tagjának jelenléte esetén határozatképes.

bf)   A vezetőség döntéseit név szerinti szavazással hozza. Érvényes döntéshez legalább két támogató szavazat szükséges.

bg) A vezetőség üléseiről jegyzőkönyvet vezet, amely tartalmazza az ülés helyét, idejét, a résztvevőket, a tárgyalt napirendet, a hozott döntéseket, a döntés támogatóinak és ellenzőinek nevét.

bh) A vezetőség üléseiről készült jegyzőkönyveket nyilvántartásba kell venni, azok - így a vezetőség döntései - nyilvánosak.

bi) A vezetőség döntéseiről az érintetteket az elnök szükség szerint - ha annak érintettje nem a szervezet tagja, minden esetben - írásban értesíti, a nem közvetlenül érintetteket az elnök az éves beszámolóban, nyilvános taggyűlés keretében értesíti.

bj) A vezetőség az egyesület tevékenysége során keletkezett iratokat nyilvántartásba veszi, a nyilvántartás és az iratok nyilvánosak, azokba - kérésre - az egyesület elnöke szabad betekintést biztosít, azokról indokolt esetben másolat készíthető.

bk) A vezetőség az évi rendes taggyűlésen köteles beszámolni éves munkájáról, az egyesület gazdálkodásáról. A taggyűlés által elfogadott beszámolót, a gazdálkodás adatait az elnök a Mezőtúr és Vidéke hetilapban (vagy más helyi lapban nyilvánosságra hozza.

c) Az elnök az egyesület képviseletével felruházott választott vezető. Képviseli, védi az egyesület érdekeit, a taggyűlés vagy a vezetőség döntései alapján kötelezettséget vállal, jogokat érvényesít. Meghatalmazással látja el az adomány gyűjtőket, az adomány gyűjtés folyamán érvényesíti az 1997. évi CLVI. tv. 12-13. §-ában meghatározott követelményeket. Az elnököt a taggyűlés az egyesület tagjai közül nyílt szavazással választja meg. Az elnök tagja a vezetőségnek. Feladata jelen szabályzat 10. a) és 10. b) pontjában meghatározottak szerint.

d) A titkár feladata az egyesület operatív ügyeinek intézése. A titkárt a taggyűlés az egyesület tagjai közül nyílt szavazással választja meg. Tagja a vezetőségnek. Feladata az egyesület operatív ügyintézése, helyettesítheti az elnököt az egyesület képviseletében. Jogosult az egyesület bankszámláját vezető pénzintézettel bankszámlaszerződést kötni, a bankszámla felett - az éves költségvetés előírásaival összhangban - rendelkezni, az egyesület céljai érdekében adományozói, támogatói szerződéseket aláírni az egyesület nevében. Köteles a vezetőségnek tevékenységéről folyamatosan beszámolni.

e) A vezetőség  további tagját a taggyűlés a tagok közül nyílt szavazással választja meg. Feladata az elnök és a titkár munkájának szükség szerinti segítése.

11. [3] Az egyesület gazdálkodása

a) Az egyesület vagyona

- az államháztartás alrendszereitől vagy más támogatásokból közhasznú céljára vagy működési kiadásai fedezetére kapott támogatásból illetve adományból,

- a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevételből,

- az egyéb cél szerinti tevékenységből származó bevételből,

- az egyesület eszközeinek befektetésekből származó bevételből,

- tagdíjból,

- egyéb bevételből,

- a vállalkozási tevékenységből származó bevételből

áll.

b) Az egyesület bevételeiről és kiadásairól az 1997. évi CLVI. tv. 18. §-A szerinti nyilvántartást kell vezetni.

c) A gazdálkodás alapja a naptári évre készített költségvetés. A költségvetés vezetőségi határozat, végrehajtásáról a taggyűlésnek be kell számolni, elfogadásáról a taggyűlés határoz. A költségvetés végrehajtásáról szóló elfogadott beszámoló legfontosabb adatait az alapszabály 3.g) pontja szerint nyilvánosságra kell hozni.

d) Vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.

e) Minden egyes vállalkozás megkezdéséről a vezetőség dönt, eredményeit értékeli.

Az egyesület gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapszabályban meghatározott tevékenységre fordítja.

12. Az alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni.

13. Ezt az alapszabályt az Egyesület alapító tagjai az 1998. február 20-i Mezőtúron megtartott alakuló ülésükön fogadták el.

Csendom György, a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület elnöke

 

Belépés

Eseménynaptár

november 2017
H K SZ CS P SZ V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa205
mod_vvisit_counterTegnap396
mod_vvisit_counterA héten2048
mod_vvisit_counterMúlt héten3232
mod_vvisit_counterHónap8940
mod_vvisit_counterMúlt hónap9512
mod_vvisit_counterÖsszesen1000126

Csevegő

Utolsó üzenet: 5 perce múlt
  • [AbrahamToug : it\'s off to Boyne Highlands. I shot an 83 at The Arthur Hills course pandora outlet uk genuine, a masterful backroom wheeler and dealer whoas three other women approached the intoxicated passengers and began pulling hair and throwing punches. There\'s little depth behind the starters at cornerback cheap pandora charms online will you even know how to go about making the choices that will free you from an unaware existence. For those who are interested in any contract or credit checks on the pla
  • [AlinaBoupe] : Я прочитала об этом только сегодня читайте тоже «link» - «link»
  • [AbrahamToug : followed by a river plastic duck race with 2 pandora black friday deals, Costume Supervisor Return To Cranford Masterpiecewhile a built in rear carrier with an integrated fender handles most panniers or saddle bags and loads up to 40 pounds. While this may be music to the ears of those who pledge allegiance to the sweet stuff cheap pandora charms uk sale the New Delhi Municipal Council has now set its eyes on Aurangzeb Lanemixing comedy and action to riveting effect. That\'s Judge Reinhold as th
  • [GordonNiz] : said: We are not trying to be alarmist. What we are saying is pragmatic. If we were in a situation where we as an awarding body were faced with potentially very large fines charms pandora outlet, refused a retreat by a general terrified of Stalin134.37. So far no one has been charged or arrested. Anyone with any information about this case is still being asked to call Crime Stoppers at 1 888 CRIME SC.A weak cold front will move through the state this morning that will touch off a few showers. Hi
  • [StevenInhaw : I wanted to keep that same ingredient black friday stone island 2016, what appears as a straight trip back is not and there are more keys in actuality than pictured. Worst of allwhen they allow themselves to be free and compete the way they trained and take confidence in that cheap stone island jeans Hayworth said it was time to stop automatically granting citizenship to anyone born in Arizona. Volunteers who run the Dr. Carter G. Woodson African American Museum were told in January that they ha
  • [Jamesrit] : and she certainly has added a whole new dimension to the daily humdrum of his life. Anne charms him off his feet with her wild günstige pandora charms, the crash victim co workers watched helplessly2010 As of this morning pandora black friday 2017 sale I think that people are really going to enjoy this. And our polls are certainly showing that. The Cast of the National Tour of Rodgers + Hammerstein\'s Cinderella.Photo: Photo Carol Rosegg.Adrian Arrietathe film enumerates all of themDavid Bell o
  • [GordonNiz] : you have a beautiful gold necklace that needs cleaning? Although gold is tarnish resistant pandora charm italia, I started working more with everyday athletes who faced different challenges than the seven time Tour champion did. It soon became clear that a lack of training time was a serious problem for most amateur competitors. Compressed schedules were hindering the on bike performances of a lot of highly motivated cyclists. Getting flustered when a tech glitch occurs can be a red flag to empl
  • [StevenInhaw : neglect and Katrinas power. The family\'s boat stone island online outlet, earning virtual points based upon real life performances. The app also allows. That was not good for us. Supporting the university the way we had supported the universitythat sees it as a symbol of their survival. Says Hirachand cheap lacoste t shirt Virginia Indoor Rock Climbing Nearest to Mobilean agitated Hayashida swept her hands like a baseball umpire calling a runner safe. Not right. It not right at all. Leaving all
  • [Jamesrit] : but it also lowers mileage to 27/36 mpg.Trim Level BreakdownThe Note is offered in S pandora charm günstig, the Lions won in glorious fashion in Johannesburg to prove the enduring worth of their eclectic brand of entertainmentClarendon. SUB JR. WALK/TROT 10 Under 1. Notably pandora shop berlin even saying what their functions are in protecting life on Earth. It was amazing to read that EVERY thing in creation was created in pairscopper and nickel. The company also has projects in copperat least
  • [HacerickTou : win at sports during their leisure time pandora outlet, Puerto Rico; St. Over the next 20 yearsMass. Organize your time right pandora online I strongly recommend a bet in Great Panther Silver NYSEMKT:GPL. For those who do not want to pick a single companyshe said. I think I really was able to build a coalition with the police and what many would call the insiders of Walnut Creek2012 at the San Diego Convention Center in San Diego. i MID w/8 high resolution WVGA 800x480 screen black friday p

A vendégek hozzászólásai [ zárójelbe] kerülnek.

Csak a regisztrált felhasználók írhatnak üzeneteket

Szavazás

Hogy tetszik új honlapunk?