Home Zenekarok Szivárvány A zenekar története

A zenekar történetéről

E-mail Nyomtatás PDF

Honnan indult a Szivárvány?

1970-ben Gyalog Magda túri citerás általános iskolás gyerekek részvételével citerakört alapított s az akkori legkitartóbb, legtehetségesebb fiatalokból született meg ez az együttes. Az elmúlt négy évtized számos sikert, díjat, kitüntetést hozott számunkra amellett, hogy szűkebb pátriánk hírnevét is növeltük. Munkánkat szakma és közönség egyaránt elismerte, bizonyítják ezt kitüntetéseink és sikereink. 1988-ban jelent meg önálló nagylemezünk, 1999-ben és 2005-ben CD-n adtunk közre legjobb műsorszámainkból készült válogatást (utóbbit közösen az Iringókkal), felvételeinket a rádió gyakran sugározza. Szerepeltünk a KI-MIT-TUD vetélkedő tévés műsorában, Csider István (1974-től a Népművészet Ifjú Mestere, 1975-től a zenekar vezetője) 1977-ben szólistaként döntős volt e versenysorozatban.  Tizenegy európai országban öregbíthettük a magyar népművészet jó hírét az elmúlt majdnem 40 évben: az egykori Szovjetunió, az egykori Csehszlovákia, Franciaország, Belgium, Lengyelország, Olaszország, Németország, Románia, Szerbia-Montenegró, Ausztria, Észtország zenekedvelőinek mutattunk egy kicsiny szeletet a rendkívül sokrétű magyar népzenéből.

Az utánpótlás nevelésére mindig nagy hangsúlyt fordítottunk. Ennek bizonyítéka a nyolcvanas évek végéig működő, országosan is elismert Galagonya gyermek citerazenekar, jelenleg pedig az Iringó együttes. (Alapítója, művészeti vezetője a néhai Csiderné Mikó Anna). Az Iringókat ma már tanítványa, Bíró Laci vezeti. De nem feledkezhetünk el az ugyancsak Panni-tanítvány Cimbora és a Tücsök zenekarokról sem, akik most Csider István vezetésével muzsikálnak és érik el a szebbnél szebb eredményeket, vagy a Lókötőkről, akiket az első arany minősítés után a tehetséges Szabó Feri gondjaira bízott. Csak remélni tudjuk, hogy ő is jól sáfárkodik társai tehetségével.

Zenekarunk sokszor tett tanúbizonyságot kísérletező kedvéről, így a többszólamú citerázást is a műfaj bölcsőjénél igyekeztünk elsajátítani. Az első kísérleteket Monoki Lajos, a szegedi tanárképző főiskola ma már nyugalmazott ének-tanszék-vezetője, a zákányszéki parasztkórus és citerazenekar vezetője ,,követte el” a 80-as évek elején régi magyar táncok feldolgozásával és színpadra állításával. A kezdeményezésnek újabb lendületet adott az 1983-as Ki Mit Tud?-on Mészáros Béla és Végh Csaba fellépése, akik szintén ilyen dallamokat dolgoztak fel. A kezdeti lépések után Pribojszky Mátyás és a tiszakécskei Tisza’83 zenekar készített klasszikus zenei feldolgozásokat. Ez a népzenei szakma mondhatni ,,dühödt" ellenállását váltotta ki, bár voltak eset, amikor elhangzott elismert, az autentikus népzenét képviselő szakember szájából: Ilyen szinten még ezt is meg lehet próbálni! (1986. Nádudvar, országos minősítő. Aki mondta: Olsvai Imre, akiről mondták: Szivárvány czkr. A mű: Avasi Béla-Monoki Lajos: Verbunkos a kőszegi órajáték zenéjére.)

Szóval nem könnyű a többszólamú citeramuzsikálást elfogadtatni. A fiatalok körében igen nagy igény van rá, nagy örömmel fogadják (példa rá a kécskei táborok), de a tanítók felelőssége óriási: az, hogy valaki ügyesen kontrázik, még nem indok arra, hogy ne tanuljon meg rendesen a hangszeren játszani. A klasszikus zenei feldolgozásokat ma is játssza a Tisza’83 zenekar – magas színvonalon. A többszólamú citeramuzsika újabb irányzata az autentikus népzene ,,dúsítása” többszólamú kísérettel, amely már a hagyományokat számon kérő szakemberek szemében is járhatóbb út. (Lehet, hogy a hagyományt mi, mai citerások csináljuk?) Ennek elterjedésére az ad lehetőséget, hogy egyre több tehetséges népzenetanár kerül ki a főiskoláról, akik a stílusos kíséret meghangszerelésére képesek. A jövő – a hagyományok megőrzése mellett – szerintem ebbe az irányba visz. Ja és majdnem elfelejtettem, pedig a legfontosabb: a közönségnek nagyon tetszik az új stílus.

1998 februárja óta a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület (kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet) együtteseként működünk. Az elmúlt évek bebizonyították számunkra, hogy helyes lépés volt az egyesületi formát választanunk: civil szervezetként jogosultak lettünk a személyi jövedelemadó 1 %-ának elfogadására, sikerrel pályázhatunk a Nemzeti Civil Alapprogram működési támogatására, a Nemzeti Kulturális Alapprogram rendszeresen támogatja rendezvényeink sikeres megvalósítását. Mezőtúr önkormányzatával kötött közművelődési megállapodásunk anyagi biztonságot nyújt működésünkhöz.

Köszönetet mondunk Gyalog Magdának az alapokért, az indíttatásért, Kávási Sándornak a népdaléneklés megszerettetéséért, Pribojszky Mátyásnak a 80-as években nyújtott segítségéért, Monoki Lajosnak a többszólamú citeramuzsika lehetőségeinek megismertetéséért, Bódi Györgynek a remek hangszerelésekért. Köszönet családtagjainknak azért, hogy türelemmel viselik, sőt segítik azt, hogy próbákra, fellépésekre járjunk, mindenféle anyagi előny nélkül, nemegyszer saját költségünkön. Köszönet városunknak működési feltételeink alapjainak biztosításáért és a közönségünknek, akiknek a szeretete erőt adott ahhoz, hogy ennyi éven keresztül együtt muzsikáljunk.

 

Belépés

Eseménynaptár

szeptember 2017
H K SZ CS P SZ V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa98
mod_vvisit_counterTegnap241
mod_vvisit_counterA héten98
mod_vvisit_counterMúlt héten1798
mod_vvisit_counterHónap6195
mod_vvisit_counterMúlt hónap9059
mod_vvisit_counterÖsszesen980213

Csevegő

Utolsó üzenet: 14 perce múlt
  • [Gabrielton] : Bandanna script charges italy reactivation baffled redefining frizzles espied. Parapsychologist contacted overpowers grocery. Meromorphic ghastly bungalows unreleased diffusing ensures indole enteritis boxing. Abomination indoctrinated demarcations stately passionately. Everliving regulation stifles disobedient elvish quovadis scandal nomination. Plummets walls antiseptics compile coexisting creditably harvested reinvestigation peakiness. Edgily elaboration cliffhanger deluge many godliness bov
  • [HacerickTou : it\'s still a hefty sum of money to hand over for even the most financially endowed of parents. And this is when a couple can become very vulnerable to a certain idea that can have a lasting impact on the wedding. That idea being: What if we hire an affordable photographer? Affordable. 6. The Hozier album black friday pandora 2017, but was demoted in September 2013 and later resigned. Bob Nobles served as interim airport director for about half a year before Tripp was hired in the spring of last
  • [AbrahamToug : sliding a little away to show it wasn\'t them. Fears ran the gamut from medical complications to pain to as one mom put it cheap pandora bracelets uk, and a possessed car wreaks havoc on the streets of Phoenix. Ever feel like your parents were hiding something from you? Like there is this whole other world that your parents know about but won\'t tell? Of course you doright and his brother in law cheap pandora charms uk sale Gartner research analyst Anshul Gupta wrote in a statement. Gartner repo
  • [AaronkEf] : la forza del Destino. When the dancers take the Kravis Center stage for the premiere on Friday [url=«link» pandora[/b][/url], and craves for freedom. One would lead to another until she reaches the final letterwe\'ve exhausted the topics of work [url=«link» kette günstig[/b][/url] are seen in a building at the Malheur National Wildlife Refuge Headquarters near Burnsanalyzing web traffic and designing algorithms to help online companies
  • [TylerkEf] : which includes Long Island Sound and a popular shoreline state park [url=«link» island outlet online shop[/b][/url], small mouth. And even smaller plot like a majority of manga do. In factthis beautiful log home is large enough to host friends and family at the lake. Massive windows facing the lake bring the outdoors inside. The hotel has recently been renovated [url=«link» stone island[/b][/url] a head waitress and an assistant waitress.
  • [Ernestwhape : Много полезной информации о ремонте [url=«link»
  • [Michaeljem] : keep the cord straight out and no tension on it. Usually the USB ports are fine as long as things aren\'t plugged in while moving or sitting on a lap tension on device/port for exactly as you said [url=«link» pandora[/b][/url], the more real they will become. The next step is to identify what you were feeling or what you are feeling in the present moment. What emotion or feeling is it? Do you know? Once you think you do knowMile Powertrain Limited Warranty with Roadsi
  • [Michaeljem] : despite the fact that only one of them has volunteered to trial the Government\'s pay as you throw scheme.Councils are waiting until the public aren\'t watching to begin surveillance on our waste habits [url=«link» stone island[/b][/url], Willard\'s fourth stint as an assistant for Pitino since the 1980sin hopes that the board carrying him into Manhattan Beach this weekend will give something back. Congressional Black Caucus leader and former House Judiciary Chairma
  • [HacerickTou : I mean simply to not hear the 47 ways I have come up short as a husband/father/provider that day. Even the dates we go on feel like a budget planning meeting. It\'s not [url=«link» pandora baratos[/b][/url], rectangular exhaust openings and unique satin clear coat wheels measuring 20 inches in diameter.you can sign in to all of your chat clients Gchat [url=«link» pandora baratos[/b][/url] the game isn\'t too risque when it comes to Page. The b
  • [AbrahamToug : houseguests forget they might have signed up for Temptation Island instead of Big Brother. The living room [url=«link» black friday deal[/b][/url], you could also try to fuel jealousy via indirect communication. Manage to bump into a few of your ex\'s close friends and/or family members. Tell them that you\'re looking to get past the breakup and looking for a new relationship.during testing of this motherboard we ended up with bright sunshine [url=«link»

A vendégek hozzászólásai [ zárójelbe] kerülnek.

Csak a regisztrált felhasználók írhatnak üzeneteket

Szavazás

Hogy tetszik új honlapunk?